Kőhalmi Ferenc káprázatos bűvészműsora 7-99 évesek számára.

Kőhalmi Ferenc nem egy hétköznapi figura a bűvészvilágban.
Nemzetközi bűvészversenyeken ért el előkelő helyezéseket, közötte egy Európa bajnoki bronzéremmel. Gyermek- és felnőtt műsoraival szerepel szerte az országban.

Arról, hogy hogyan lett bűvész, így vall: “Apámnak megvolt a Rodolfo könyv, és egy egyszerű trükkel indult a dolog. Gyerekként sok mindent megtanulsz védekezésként a szüleid és a testvéreid szokásai és szabályai ellen, hogy túléld a gyerekkorodat. Ezzel szerintem mindenki így van. Nekem állandóan ki kellett játszanom az otthoni szabályokat, és amikor először találkoztam egy trükkel és annak nyitjával, egyből otthonosan mozogtam benne. Ebben nem érhetett utol senki, nem kaphattak rajta és hamar kiderült számomra, hogy ez a legjobb dolog, amit csinálhatok az életemben. Tulajdonképpen a szüleimnek és a szabályaik kijátszásának lehetek hálás, hogy bűvészként tanultam meg gondolkozni, élni.
Később bejártam a Figaro bűvészboltba, ahová minden bűvész bejárt és elmentem egy magántanárhoz, az egyik legjobbhoz, Molnár Gergelyhez. Kéthetente voltam nála, aki megmutatta, mit tanult külföldön. Könnyen motiválódsz a bűvészkedésben, mert egyszerű kis zsebtrükkökkel hamar lesz sikerélményed.” Azóta sok idő eltelt, az egyszerű zsebtrükkökből káprázatos mutatványok lettek – ezekből kaphatnak ízelítőt most felnőttek és gyerekek a Napfényes színpadán.

buvesz Kohalmi A4

A Rendezvényteremben friss pogácsával és házi limonádéval várjuk vendégeinket, míg a program előtt  és után szeretettel várjuk kedves Vendégeinket a Napfényes Étterem különleges fogásaival.
Az aznapi érvényes belépőjeggyel 10% kedvezményt adunk a Napfényes Étterem áraiból (kivéve cukrásztermékek).

Asztalfoglalás: 06-20-311-0313

 Kultúra és vacsora egy helyen, a Belváros szívében!

Kérjük, időben vegye meg a jegyét, mert a férőhelyek száma korlátozott!

Jegyek a Napfényes Étteremben (1053 Budapest, Ferenciek tere 2.- Veres Pálné és Curia utca sarok) elővételben és telefonos foglalással is kaphatók (+36 20 311 0313).

A foglalástól számított három napon túl az át nem vett jegyeket értékesítjük.

A rendezvényterem a rendezvény kezdete előtt fél órával nyit.
A helyszínen vendégeinket frissítőkkel, szendvicsekkel és süteményekkel várjuk!


Az étterem és a rendezvényterem területe füst és alkoholmentes.
Rendezvényeink 14 éves kor felett látogathatóak, kivéve a gyermekprogramokat.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

On-line jegyvásárlás

Kövessen minket a Facebook-on is: http://www.facebook.com/napfenyesrendezvenyterem/